Két képet kaptam.
Tőle.
Az esküvőjéről.
Az egyiknél a temploman, mosolyogva, a másikban valahol kint, fáradtan vagy elgondolkodva vagy elernyedten, férje oldalán, illetve férje karjában... az ő kezében pedig a virágcsokor.
Végre látom úgy, ahogyan talán mindig is szerette volna, ha látják!
Igen: talán.
Mert én nem vagyok ő.
De bízom benne.
Nagyon.
Sőt.
És.
Mi több...
Egyébként is.
Erre vártam, ezt vártam, évek óta.
Legyen boldog, látsszon boldognak, ... mert megérdemli, nagyon.
Mint más is.
Talán én is.
Talán. ;-p
