"... Ne fusson a pszichológushoz, annak sincs mindenre csodaszere. Azt írja, beszélgetett már a problémáiról egy közeli barátjával - nem jutottak semmire?
Gondolkodjék el önállóan saját magáról. De ne első személyben, hanem harmadikban.
"Mit akar ez az ember? Nézzük csak meg igényeinek, értékeinek, céljainak rangsorát - mi a legfontosabb számára, és mi az, ami másodlagos, mellékes, származékos... Helyesen határozta-e meg a legfontosabbakat, nem cserélte-e fel az elsőrendűeket a sokadik rendűekkel? Nem maga gyötri-e önmagát, nem amiatt aggodalmaskodik-e, ami semmiképpen sem rajta múlik? (Nem a féltékenység kínozza-e például, mint Őt?) Ő maga is megérti, hogy ostobaság az egész... De hát szóba jöhet itt egyáltalán a logika? És ha valami más szerepet kapna? Hiszen oly sokféleképpen játszhatunk a sorssal, még abban a kurta időtöredékben is, amit életnek neveznek...
Egyébként, mennyi ideje lehet még hátra... Számoljunk egy kicsit... Mondjuk, van még negyven éve, abból húsz-huszonöt virágzó, aztán jön az ősz, az alkony. Ha úgy vesszük, hogy minden meglevő adottságával ma kezdi az életét (és valóban így van, hisz épp ma jutott erre az elhatározásra), akkor mit is kell bizonyítania? Mit várhat el önmagától? (A boldogságról ne beszéljünk...) A szerelem teorémája oly sokszor bizonyult bizonyíthatatlannak, jobb lesz megváltoztatni az axiómákat..."
Ez csak egy példa arra, miképpen gondolkodhat el önmagáról, igyekezvén megtartani érzelmeit a mértékletes együttérzés kereteiben. Hogy miért gondolkodjék harmadik személyben? Mert így közelebb férkőzhet a tárgyilagossághoz: ez az a forma, amelyben mások ítélik meg Önt. Egyébként pontosan így kezd gondolkodni először az ember önmagáról: saját logikája szerint a másfél éves kisfiú nem "én", hanem "ő", és ez a legelső gondolatmenet a leghelyesebb. Ugyanennél az oknál fogva értheti meg Ön jóval mélyebben, gyorsabban, pontosabban embertársait, ha nem harmadik személyben gondolkodik róluk, hanem első személyben - "én vagyok ő", vagy "ők", és ebbe az "énbe" tömöríti mindazt, amit a szóban forgó emberről (emberekről) tud, amit benne (bennük) érez. A hibák elkerülhetetlenek: saját megrögzött, félvak "énünktől" nem olyan könnyű különválni. De ahhoz, hogy megszokjunk valamit, gyakorlatra van szükség.
Tehát amnesztia és tárgyilagosság - és a pénzdarab a megfelelő oldalra fog esni..."
