"Az első, amit tanácsolni szeretnék Önnek: ne sajnálja az időt, találkozzon és érintkezzen a legkülönféléb emberekkel - és keressen köztük olyasvalakit, akinek szintén kicsi a termete vagy valamilyen más szembetűnő fogyatékossága van, mégsem érzi magát kisebbrendűnek. Lehet az illető akár egy kirívóan csúnya nő, akár egy törpe méretű férfi - mindegy, csak jól figyelje meg, és igyekezzen felfedezni lelki erejének forrását. Figyeljen meg mindenkit: hiszen két ember közül az egyik csaknem mindig magasabb, a másik alacsonyabb, az egyik fiatal és jómódú, a másik szűkölködő és beteges, és a lélek csekély számú arisztokratáin kívül csaknem mindenki átéli bizonyos szituációkban és valamilyen formában az Ön problémáit.
Azután próbálja eljátszani ezt az embert.
...? Igen. Eljátszani. Belül. Önmagának. Szóljon magához így:
"Én ő vagyok! Én ő vagyok, olyan vagyok, mint ő" - egyszerűen parancsoljon rá önmagára, hogy bújjon bele a másiknak a bőrébe, és szentül higgye, hogy a parancs teljesíthető.
És a játékról senki más ne tudjon, csak Ön. Később, amikor már elhitte a belső szerepcserét, Ön is elfelejti, hogy ez játék.
Titokban ugyanígy eljátszhatja valamelyik magas termetű, magabiztos, fesztelen barátját, eljátszhat egy középtermetűt, ... Csak egyre vigyázzon, a legfontosabbra: ne azt játssza el, hogy az illetőnek milyen a tartása, a beszéde, a járása, stb., hanem azt, amit belső tartásnak nevezhetünk. A jellemet a maga egészében, reprodukálva ennek az embernek a lényegét, hangoltságát, viszonyát a világhoz és önmagához - ugye, érti, miről van szó?
Saját tudatalattiját kell átszabnia, új személyiséget kell kialakítania.
[...]
Ugye, érti? Csak annak a tudatos irányításáról van szó, ami így vagy úgy, magától is végbemegy. Ha "elsajátítja" másvalakinek a személyiségét, természetesen továbbra is az marad, aki volt, Önmaga marad, egyúttal azonban átváltozik a Másikká is. A külső utánzás csak irányító impulzust ad a belsőnek - a lényeg viszont, amiről beszélek, maga a hit: "Én ő vagyok", "Olyan vagyok, mint ő"; az a hit amely megváltoztatja az Ön pszichofizikai önérzékelését.
"Én a Másik vagyok", "Én ő vagyok" - az átváltozás megvalósult, mégpedig úgy, hogy Ön Önmaga marad, de egy új Önmaga. Ez az a nagy pillanat, amikor valóban azzá válik, akinek látszani akar. Ön él tovább az új alakban "énje" új módon létezik. "Legyen néktek a ti hitetek szerint" - ha azt szuggerálja magának, hogy magas, akkor annak is fogja érezni magát. És Önnel együtt mások is így érzik majd!
A belső utánzáshoz nem muszáj élő, valóságos személyt mintául választani: fordulhat irodalmi modellhez, vagy akár saját képzeletéből is megalkothatja a mintaképet. Ha például Gullivernek képzeli magát a liliputiak között akkor közérzete és testtartása is megváltozik: a választott mintaképbe bújva, jóindulatúan magabiztos lesz, szelíden elnéző, figyelmes és elővigyázatos, tartózkodó és méltóságteljes - rögzítse mindezt az emlékezetében, erősítse meg újra meg újra. Szuggerálja magának, hogy állandóan kisgyerekek közt tartózkodik (ami egyébként közel jár az igazsághoz), és kibontakozik Önben a belülről fakadó jóság. "Énjének" metamorfózisa révén derűs és elnéző megértéssel fog viselkedni azok iránt, akik Önt alacsonyabbnak tartják önmaguknál a termetet, az észt vagy bármely más tulajdonságot illetően; könnyedén megbocsátja majd önhittségüket és ostobaságukat, hiszen csak a felszínt látják, nem a lényeget; tisztában van vele, hogy vannak liliputi óriások, akiknek belső nagyságához képest a Gulliverek törpék... [...]"
