"A terapeuta az előhívási környezet központi figurája, aki a beteggel közösen alakítja ki a kezeltje múltját."
"A hivatásos hipnotizőrök állítása ellenére, ellenőrzött kísérletek alapján megállapítható, hogy a hipnózis szemernyivel sem javítja az emlékek előhívását. Sőt, a hipnózis olyan előhívási környezetet teremt, amelyben a hipnotizált hajlamos minden mentális tapasztalatot "emléknek" titulálni."
"[...] elérték, hogy a hipnotizált személyek "emlékezzenek" egy meg nem történt, viszont a hipnotizőr által szuggerált eseményre."
"Igazából a kísérletek alapján megállapítható, hogy a regressziós hipnózison átesett személyek hajlamosak bármire emlékezni, amit a hipnotizőr sugalmaz nekik. Ugyanez a magyarázata a manapság oly népszerű témának, miszerint egyesek teljes meggyőződéssel állítják, emlékeznek rá, hogy az ufonauták elrabolták és megkínozták őket. Talán nem meglepő, hogy ezek a beszámolók szinte kivétel nélkül hipnózisban hangzottak el."
"[...] álemlékek kialakulásához nem feltétlen van szükség hipnózisra. [...] Elizabeth Loftus híressé vált kísérletében testvérpárokat kért meg, hogy "emlékezzenek vissza arra az időre..." A kísérletben olyan esetek emlékeit firtatták, amikor a gyermek elcsatangolt, és a szülők nem találták, ám a felsorolt emlékek közé ügyesen olyanokat is bevettek, amelyek sohasem történtek meg. A testvérpár egyik tagja (akit a kísérletvezető beavatott a cselbe) viszonylag részletesen elmesélte azt az álemlékét, amikor testvére elveszett. Ezután a másik testvérre került sor, hogy mondja el, ő miként emlékszik a történtekre. A kísérletsorozat legemlékezetesebb példájában Jim, az idősebb testvér hosszasan ecsetelte Chrisnek, hogy Chris ötesztendős korában elveszett vásárlás közben, és egy öregúr vezette vissza a síró gyermeket a szüleihez. Jim történetét követően pár nappal Loftus megvizsgálta, hogy emlékszik-e Chris az esetre. Chris részletekbe menően be is számolt róla. Elmondta: "nagyon féltem, hogy nem látom többé a családomat", és hogy "az idős férfi megkérdezte, elvesztettem-e az enyéimet". Még arra is emlékezett, hogy az idős úr "flanelinget" viselt, és hogy utóbb édesanyjuk azt mondta neki, "soha többé ne tégy ilyet". Loftus végül megállapította, hogy a kísérletben részt vevő öt személyből (három gyermek és két felnőtt) négy mesélt soha meg nem történt tapasztalatai emlékéről.
[...] Egy másik kísérletben a kísérletvezetők előzőleg kikérdezték hallgatók szüleit, mi történt kiskorában a gyermekükkel. Ezután a valós esetek közé kitaláltakat vegyítetek, és ezekről kérdezgették a hallgatókat; hogy például éjszaka fülgyulladás miatt kórházba szállították; pizzás és jelmezes születésnapi bulin vett részt; italt löttyintett ki egy esküvőn; kirohant egy áruházból, amikor ott működésbe léptek a tűzoltófecskendők; és balesetet okozott, mert kiengedte a kéziféket, miután a barátnője kiszállt a kocsiból. A hallgatók az első megkérdezés alkalmával nemigen emlékeztek ezekre az esetekre, pár alkalmat követően azonban megjelentek az álemlékek. [...] ha arra kérik a kísérleti személyeket, hogy képzeljenek el bizonyos helyzeteket, ezzel növekszik az álemlékek előfordulásának valószínűsége. [...] azok, akik az emlékek elevenségét mérő skálán jó eredményt értek el, akik fogékonyak voltak a szuggesztióra és akiknek elkalandozik a figyelme, illetve rossz az emlékezete, különösen hajlamosak álemlékek "gyártására"."
