(Mint a kiskorombeli mondókában, heh...)

Tegnap 11 után feküdtem le, ma fél 5 körül ébren voltam, és negyed 6 körül végre elkezdtem "edzeni". Körülbelül fél óra múlva megnéztem az órát, a gyakorlatsornak kb. a felénél ha tartottam, "de" abbahagytam, és mentem zuhanyozni, hajat mosni. Közben, ha véletlenül is, de nyitva hagytam a kamraajtót, így kisebb felháborodás lett belőle (fűtésbe beleszól, ugye), sebaj, legfeljebb ma nem reggeliz(t)em. Felmentem a szobámba tanulni. Jó negyedórája lejöttem, kivittem a szemetet, a konyhában még maradt valamennyi tejeskávé, a felét megittam, és bevettem vele a reggeli 1 körömpiszoknyi gyógyszeremet (a másik körömpiszoknyi tegnapelőtt elfogyott, most meg lusta vagyok másik doboznyi után kutatni, és nem is feltétlenül szükséges ez esetben). Aztán lejöttem a géphez, megnézni, pontosan mikorra és hova kell mennem ma reggel, történelem próbaérettségimet megkezdeni.

Kicsit "fáradt" vagyok, hogy nem reggeliztem, de azért friss, hogy tornáztam, zuhanyoztam, tanultam, és lendületben vagyok a mai napra.

Haladok, haladok, ...

Tegnap fent voltam kedvenc Rongyomban (igen, az Országok Rongyában, fent, a Várban). Nem sok hiperaktív cselekedetem volt, de mindenem megvolt, amire szükségem lehetett, sőt, még gondban is lehettem kicsit...
Aztán úgy gondoltam, ott nem is fogok mindent megtenni, majd itthon... és elkezdtem olyasmit tenni, amire már csak alig-ha van szükségem.

És nem éreztem - és nem érzem - magam rosszul

Haladok, haladok, ...

Ma 9-kor kezdődik az első történelem emelt szintű próbaérettségim. Nagyon kíváncsi vagyok, nagyon érdekel, nagyon izgat, nagyon izgulok, nagyon laza vagyok...

Haladok, haladok, ...

Tudom, hogy fenyeget (tudom, már igen régóta, de akkor is, most is, sőt) a támogatatlanság minden következménye, de nem érzek görcsre kényszert.

Inkább késztetést.

A folytatásra.

Haladok, haladok, ...

(Na, ugye...)